Jó szívvel – 2021-ben több mint 230 millió forinttal támogatott társadalmi ügyeket a SPAR Magyarország

Sajtóközlemény - Bicske, 2022. február 28.

A SPAR Magyarország elkötelezetten támogat egészséggel, szociális ügyekkel, oktatással, kultúrával, sporttal kapcsolatos szervezeteket és ügyeket: 2021-ben több mint 230 millió forintot fordítottak társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos célokra.

Tanszergyűjtés a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat három évtizede stratégiai partnere az üzletláncnak, együttműködésük egyik legfontosabb eleme az Adni Öröm! karácsonyi tartósélelmiszer-adománygyűjtés. A szervezet és a vállalat az Adni Öröm! akció égisze alatt tavaly első alkalommal szervezett tanszergyűjtési akciót, július 21-étől szeptember 5-ig. A szeretetszolgálat önkéntesei az akció hajrájában, 2021. augusztus 25. és 28. között országszerte 33 INTERSPAR áruházba települtek ki, hogy személyesen is gyűjtsenek adományokat a tanévkezdéshez. A vevők a felhívás időtartama alatt több mint 57 000 darab megvásárolt tanszert ajándékoztak a rászoruló gyermekeknek, adománykártyák vásárlásával pedig 2,2 millió forinttal segítették a nehéz helyzetben lévők tanévkezdését. A támogatást a SPAR Magyarország további egymillió forinttal egészítette ki. A pénzbeli felajánlásokat a karitatív szervezet tanszerekre váltotta, majd eljuttatta a rászoruló családokhoz, így ősszel 1500 diák számára könnyítették meg a tanévkezdést. 

Negyedszázada Adni Öröm!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország jubileumi, 25. Adni Öröm! karácsonyi tartósélelmiszer-adománygyűjtő akciójának köszönhetően 2021-ben 188 tonna élelmiszerből készültek ajándékcsomagok, amelyek még a karácsonyi ünnepek előtt eljutottak a rászoruló családokhoz. Az élelmiszer-adománygyűjtő kezdeményezés keretében 26 ezer ajándékcsomag készült, és talált gazdára: a december első napján indult akcióban 137 üzlet vett rész. Aki akarta, Máltai adománykártyával is támogathatta a rászorulókat – ennek révén mintegy 12 millió forint gyűlt össze –, de az üzletekben – december 16-21. között - több tízezer vásárló személyesen adta át a családoknak szánt felajánlását a szeretetszolgálat jelen lévő önkénteseinek. Az Adni Öröm! akció az elmúlt negyedszázad alatt számos magyar család adventi időszakának fontos eseményévé vált, s tette szebbé mindannyiunk közös ünnepét. 

„Ne csak álmok legyenek!”

„Nem halat kell adni az éhezőknek, hanem meg kell tanítani őket halászni” – e gondolat jegyében indította útjának Máltai Manufaktúra nevű társadalmi vállalkozását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az egyedülálló kezdeményezés piacra lépését és megerősödését a SPAR Magyarország támogatta. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán, az ország egyik legszegényebb településén immár hatodik éve zajlik a felzárkózást segítő Jelenlét Program, ennek keretében létesült a faluban asztalosműhely és varróüzem, ahol 2018 óta saját termékeket, például vászon bevásárlótáskákat állítanak elő a SPAR országos hálózata számára. A máltaiak pátyi és gyulaji műhelyéből pedig lekvárok, csatnik, szörpök, savanyúságok és teák kerülnek az áruházak polcaira. Nehéz sorsú családoknak jelent ez megélhetést – történetüket a vállalatcsoport támogatásával készült Jelenlét című dokumentumfilm dolgozta fel. A program megálmodói hangsúlyozták: nem egyszerű karitatív tevékenység volt a céljuk, hanem egy versenyképes, önfenntartó vállalkozás működtetése. Büszkék arra, hogy hátrányos helyzetű, a munkaerőpiacról korábban kiszorult emberek sajátítottak el szakmát, s olyan piacképes termékeket állítanak elő, amelyekkel ma már bárki találkozhat a SPAR és INTERSPAR áruházak polcain. 

Hosszú út: megváltozott munkaképességűek a SPAR-hálózatban

Eddig négy alkalommal nyerte el a Fogyatékosságbarát Munkahely elismerést a SPAR Magyarország, a tótvázsonyi Janka Tanyával megvalósított Befogadó Munkahely programjáért pedig különdíjat is kapott. Ez a közösség megváltozott munkaképességű felnőtteket segít: a veszprémi INTERSPAR munkatársai heti két-három alkalommal fogadják a fiatalokat, akik árufeltöltői és raktározási feladatokat látnak el, az általuk készített díszek és használati tárgyak pedig megvásárolhatók a vállalat központjában évente rendezett karácsonyi és húsvéti vásárokon. A Veszprém megyei közösségben élő sérült fiatalok mindennapjairól és a közös munkáról „Hosszú út” címmel dokumentumfilm készült, amelyet 2021 februárjában az ATV televíziós csatorna is műsorára tűzött.

A cégcsoport több mint egy évtizede biztosít árusítóhelyeket a Szerencsejáték Zrt.-nek, a közel száz szuper- és hipermarketben megváltozott munkaképességű emberektől vásárolhatók sorsjegyek. A vállalatnál jelenleg 119 megváltozott munkaképességű embernek és tíz autista fiatalnak adnak munkát, beilleszkedésüket pedig a cégnél dolgozó esélyegyenlőségi referens is segíti.  

Etesd a dokit! - heti ezer szendvics a járvány elleni küzdelem hőseinek

A SPAR Magyarország 2020-ban csatlakozott az Etesd Nonprofit Közhasznú Kft. kezdeményezéséhez, így támogatva azokat, akik a járvány elleni küzdelemből leginkább kiveszik a részüket. Az „Etesd a dokit” elnevezésű programban az üzletlánc 2021. március végétől heti ezer, az üllői SPAR enjoy. convenience üzemben készült szendvicset ajánlott fel térítésmentesen a védekezésében részt vevőknek, mert fontosnak tartja, hogy a koronavírus világjárvány idején az első vonalban harcoló orvosok, ápolók, egészségügyi munkatársak, szakmai szervezetek munkáját támogassa. 

Gondoskodás a négylábú kedvencekről

Állatmenhelyek, vadasparkok, állatmentő alapítványok munkáját segíti adományokkal a SPAR Magyarország immár több, mint tíz esztendeje. A program kezdete óta elsősorban a feleslegessé vált, kereskedelmi forgalomba nem hozható vagy onnan kivont termékeket ajánlotta fel az áruházlánc. Ezen kívül az Országos Állatvédőrség Alapítvány rendszeresen szervez állateledel-gyűjtéseket a cég üzleteiben.

2021 májusában az INTERSPAR áruházakban első ízben megrendezett „Mancs a bajban!” akció keretében több mint 14 tonna kutya-, és 2 tonna macska száraztáp, s több mint tízezer konzerv és jutalomfalat-csomag gyűlt össze a vásárlók felajánlásaiból: ezeket 34 állatvédő szervezet önkéntesei fogadták a helyszíneken. A kezdeményezés sikerén felbuzdulva az üzletlánc a jövőben rendszeressé teszi az országos gyűjtést, egyre több helyszínt biztosítva az akciónak. A SPAR Magyarország továbbá a 2021-es évben egymillió forinttal támogatta az Országos Állatvédőrség munkáját, hogy a szervezet minél több bajba jutott állatnak nyújthasson segítséget.  

SPAR Budapest Maraton® Fesztivál

A járvány ellenére 2021-ben is több mint 13 300 nevezés érkezett az üzletlánc nevével fémjelzett SPAR Budapest Maraton® futóünnepre, amelyre ezúttal a hazai versenyzőkön kívül 74 ország mintegy 1100 külföldi állampolgára regisztrált, s négyötödük a maratoni távra nevezett. A futóverseny – amelynek a vállalat 2008 óta névadó szponzora –, nemcsak Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport eseménye: az egészségtudatos táplálkozás iránt elkötelezett SPAR Magyarország 2021-ben is jelen volt a rendezvényen Regnum Életmód standjával, amelynek teljes bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel. 

10. Rosalia – Rosé és Pezsgő Liget

A SPAR Magyarország áruházainak polcain lévő élelmiszertermékek több mint kilencven százaléka magyarországi beszerzésből származik, s ezen belül is kiemelkedően magas a borok aránya, hiszen azok szinte teljes egészében hazai borászatokból származnak. A vállalat épp ezért örömmel vállalta a Rosalia Fesztivál szakmai támogatását: a 2021-es, tizedik, jubileumi rendezvényen több mint hatvan borászat rozéit és pezsgőit kóstolhatták meg a vendégek. A vállalat a saját fennállásának harmincadik és a Rosalia Fesztivál 10. születésnapjának méltó megünneplésére a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft.-vel közösen nyílt pályázati felhívást tette közzé, melyben a nyár rozé-slágerét keresték. A díjnyertes tételt – a móri Paulus Molnár Borház kiváló borát – borszakértők, fesztivállátogatók, vásárlók, valamint a SPAR és a Borkult kollégái választották ki több mint ötven pályázat közül, a győztes nedűt pedig nemcsak a SPAR fesztivál-standján kóstolhatták meg a fogyasztók, de a SPAR és INTERSPAR áruházakban meg is vásárolhatták azt. 

Harminc éves lett a Budapest Borfesztivál

A Budapest Borfesztivál a SPAR Magyarország indulásával egy időben, 1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s azóta a szüreti időszak tízezreket vonzó, magas színvonalú kulturális eseménye lett. A kiskereskedelmi vállalat és a borfesztivál közös, harmincadik születésnapját a SPAR Magyarország 2021-ben is főtámogatóként ünnepelte, kivételes minőségű, a kerek évfordulóra készített jubileumi borokat kínálva standján. A borfesztivál nemcsak gasztronómiai, a magyar borokat, a kulturált borfogyasztást népszerűsítő esemény, de társadalmi ügyet is szolgált: a Jótékonysági Borárverésen befolyt összeggel ugyanis ez alkalommal a Máltai Mentőszolgálat új mentőautójának megvételét támogatták a licitálók, akik a 39 árverési tételt összesen csaknem 13 millió forintért ütötték le. 

Cápák között lenni jó: folytatódott a Hungaricool by SPAR

A hazai kereskedelemben egyedülállónak tekinthető kezdeményezéssel, a magyar termékinnovációk támogatásának céljával indult útjára két évvel ezelőtt a Hungaricool by SPAR verseny, amelyben a fenntarthatóságot is szem előtt tartó, eredeti ízkombinációjú, ötletes élelmiszer-termékek kerülhettek az INTERSPAR áruházak, illetve a SPAR Online shop kínálatába. A vállalat 2021-ben csatlakozott az RTL Klub Cápák között című üzleti show-műsorához, ahol nemzetközi porondon is elismert hazai befektetők és üzletemberek értékelik a kreatív ötleteket. A 2021-es Hungaricool by SPAR verseny keretében hét nyertest hirdettek, akiknek győztes márkái ma már több, mint harminc árucikkel gyarapítják az INTERSPAR áruházak kínálatát. A társadalmi felelősségvállalás jegyében azonban itt nem áll meg az együttműködés a nyertesekkel: őket üzleti mentorként, széles körű marketingtámogatással továbbra is segíti az áruházlánc.

Régiók Kincsei: új beszállítói rendszer a helyi termelőkért

Számos kiváló élelmiszert, kézműves terméket előállító családi-, és kisvállalkozás küzd azzal a nehézséggel, hogy nem találja az utat a fogyasztókhoz. A SPAR Magyarország által elindított Régiók Kincsei program közvetlen támogatást nyújt a hazai agrárágazatban tevékenykedő kistermelőknek, miközben termékeik révén egészséges, jó minőségű, magyar élelmiszerekhez juttatja a vásárlóit. A cég felkarolja a helyi kistermelőket, azok termékeit, a polcokon pedig a piros almás logóval ellátott cikkek egyértelműen jelzik a vevők felé, hogy az ilyen áru megvásárlásával nemcsak jó minőségű élelmiszerhez jutnak hozzá, de közvetlenül is támogatják a hazai kistermelőket és munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulnak. A SPAR 2022 végéig hat regionális központot alakít ki az országban Nyíregyházán, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen: ezek egyfajta logisztikai központként juttatják majd el az almás védjeggyel ellátott hazai termékeket a térségükben lévő nagyáruházak polcaira, hangsúlyt fektetve a környezetvédelmi szempontokra, vagyis arra, hogy a szállítási-, az üzemanyag-, és az egyéb költség a lehető legkisebb legyen. Az 1,7 milliárd forintos „Régiók Kincsei” program tovább növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit. A 2021-ben elindított új regionális partneri program a tervek szerint a SPAR-nál 2022 végéig 23 új munkahelyet teremt, és a beszállítóknál is növelheti a foglalkoztatottak létszámát.

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a http://mediatar.spar.hu oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.

Sajtóközlemény
Sajtóközlemény
Sajtóközlemény