Sikeres volt az összefogás: több mint 26 ezer ajándékcsomag készült a rászorulók számára az Adni Öröm! élelmiszeradomány-gyűjtés során

Sajtóközlemény - Bicske, 2021. december 22.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország jubileumi, 25. Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akciója révén 2021-ben 188 tonna élelmiszerből készültek ajándékcsomagok, amelyeket a szeretetszolgálat még az ünnepek előtt eljuttat a rászorulóknak. 

 „Idén az előző évektől eltérően már jóval korábban, december 1-jén elindult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös, Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akciója: az adománykártyákat ettől a naptól kezdve 137 üzletünkben, valamint a SPAR Online shopban is meg lehetett vásárolni. Az adakozók az www.adniorom.hu felületén egy virtuális adventi naptáron folyamatosan nyomon követhették, hogy az adott napon mennyi összeg folyt be az adománykártyákból. Felnyitni egy-egy ilyen kis ablakot, s mögötte látni, hogy naponta több százezer forint érkezett be a nemes célra, szívmelengető érzés, és külön örömmel tölthette el azokat, akik ilyen módon maguk is hozzájárultak a legszegényebbek ünnepéhez. A SPAR és INTERSPAR üzletekben pedig több tízezer vásárlónk személyesen adta át a családoknak szánt felajánlását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyszínen jelen lévő több ezer önkéntesének: az így összegyűjtött 188 tonna tartós élelmiszerből 26 ezer ajándékcsomag készülhetett karácsonyra” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A jótékonysági kezdeményezéshez a SPAR és INTERSPAR üzletek, valamint a SPAR Online shop vásárlói az áruházakban személyesen átadott élelmiszereken túl több, mint 12 millió forint felajánlással járultak hozzá adománykártyákon keresztül az akció sikeréhez.

„Rászoruló családok, egyedül maradt, nehéz körülmények között élő idősek, fogyatékos gyermeket nevelő szülők és hajléktalan emberek kapják a szeretetszolgálat által összeállított élelmiszercsomagokat, amelyeket még az ünnepek előtt kézbesítenek munkatársaink és önkénteseink. Örömünkre szolgál, hogy a SPAR vásárlói évről évre várják már az üzletekben megszervezett gyűjtést, amely negyedszázad alatt rengeteg családnál az adventi időszak fontos eseményévé vált, hiszen a karácsonyra készülődés részeként az ünnepi bevásárlás mellett apró jócselekedetet is véghez vihetnek adományaikkal” – mondta Romhányi Tamás, a szervezet kommunikációs vezetője.

A SPAR Magyarország számára nagy öröm, hogy egy világjárvány idején, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen immáron 25. alkalommal tudta megszervezni a hagyományos karácsonyi élelmiszeradomány-gyűjtő akciót. Köszönet illeti a vásárlókat, hogy ebben az esztendőben is kifejezték szolidaritásukat és együttérzésüket a leginkább rászorultakkal, és szebbé tették így mindannyiunk közös ünnepét!

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a http://mediatar.spar.hu oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.

További felvilágosítás:
Romhányi Tamás, kommunikációs vezető
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Mobil: +36 30 416 6040 ∙ E-mail: [email protected]

Maczelka Márk, kommunikációs vezető
SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ∙ 2060, Bicske, SPAR út
Mobil: +36 20 823 7891 ∙ E-mail: maczelk[email protected]

Sajtóközlemény
Sajtóközlemény
Sajtóközlemény