Harminc éve a magyar gazdaság fontos szereplője a SPAR

Sajtóközlemény

Sajtóközlemény - Bicske, 2021. május 31.

A SPAR Magyarország három évtizede a magyar gazdaság, a magyar kiskereskedelem lényeges szereplője. Hazánk egyik legnagyobb foglalkoztatójaként közel 13 ezer embernek biztosít munkát és segítséget nyújt az itthon működő családi vállalkozásoknak, termelőknek és gazdáknak. A jubileumát ünneplő vállalat úgy alkalmazkodik a fogyasztói igénykehez, hogy folyamatosan együtt halad a modernizációval a környezeti és társadalmi fenntarthatóság jegyében. 

 „Vállalatunk az elmúlt harminc év során a magyar gazdaság fontos szereplőjévé és alakítójává vált. 400 milliárd forintnál is nagyobb az az összeg, amellyel az ország fejlődéséhez az évek során hozzájárultunk, és több mint egymilliárdos végösszegű az a részvétel, amellyel a különféle társadalmi, környezetvédelmi, sporttal, oktatással és kultúrával kapcsolatos ügyeket segítettünk. Büszkék vagyunk arra, hogy közel 13 ezer embernek kínálunk biztos megélhetést, akiknek elért eredményeinkért különösen hálásak vagyunk. Magyarországi kötődésünket pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a SPAR-ban az élelmiszer jellegű termékek beszerzése több mint 90%-ban itthon működő cégektől történik, mert áruházláncunk számára régóta kiemelt jelentőséggel bír, hogy a hazai agráriumot és élelmiszeripari feldolgozókat – a családi vállalkozásokat és magyar gazdákat – piachoz segítse” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 1990-ben kezdte meg működését, az első szupermarket áruházat 1991-ben nyitották meg Tatán. Az eltelt három évtized során az üzlethálózat 588 tagúra bővült, köszönhetően az évek alatt végrehajtott 647 milliárd forintnyi beruházásnak. Az áruházláncbbévről évre bővült Magyarországon és lett a hazai kiskereskedelem meghatározó szereplője. Az SPAR tavaly már összesen 381 saját üzemeltetésű áruházzal rendelkezett: 324 SPAR szupermarkettel, 23 City SPAR szupermarkettel és 34 INTERSPAR hipermarkettel. A fejlődés fontos lépései voltak a népszerű franchise egységek nyitásai is, melyek további négy formátumban vannak jelen országosan: SPAR partner, SPAR market, OMV-SPARbexpress és LUKOIL-DESPAR. A franchise üzletek száma az induló év 2 áruházáhozbképest 2021-re elérte a 207-et, és országszerte 94 településen találhatóak meg.

A vállalatnak a magyar gazdaságot támogató üzletpolitikája és gyakorlata régóta prioritást élvez. A SPAR beszállítói közül a hazaiak aránya az utóbbi tíz évben 85% és 90% között mozgott, a 2020-as beszerzések értékének 89%-a származott itthoni partnertől. Az áruházlánc több termékcsoport esetében pedig kizárólag az országban előállított árukat forgalmaz. A világjárvány időszakában különösen fontos a hazai gazdaság védelme és élénkítése, amely iránti elkötelezettségét a vállalat a Magyar Termék Nonprofit Kft. „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kezdeményezéséhez történő csatlakozással, valamint a magyar kiskereskedelemben egyedülálló, hazai árufejlesztéseket felkarolób Hungaricool by SPAR termékinnovációs versennyel is bizonyított.

Napról napra többen vásárolnak be az áruházlánc online shopján. A 2019-ben 960 millió forintos beruházással elindított SPAR online shop előnyeit jelenleg Budapesten és közel ötven környező településen, Tatabányán, Kecskeméten, illetve Zalaegerszegen és szűkebb vonzáskörzeteikben, illetve a Velencei-tó vidékének kilenc, turisztikailag frekventált településén élvezhetik a vásárlók.

A folyamatos és jelentős hálózatbővülésével párhuzamosan a nagy volumenű frisshús- és húskészítmény-értékesítés alapozta meg a saját tulajdonú Regnum húsüzem létesítését 2004-ben. Az egyre növekvő keresletet látva a vállalat a gyártási kapacitás bővítése mellett döntött és megvásárolta a ZIMBO Perbál Húsipari Termelő Kft. perbáli üzemegységét, amely 2020 novemberétől Regnum Húsüzem Perbál néven látja el feladatait. A húsüzemek 2020-ban 368 főnek adtak munkát. A fogyasztói igények átalakulásával megnőtt az egyszerre gyors és minőségi étkezések iránti igény, így a vállalat 2018-as termékfejlesztései között kiemelt helyett kapott a kényelmi termékek bővítése. Ennek támogatására hozta létre a vállalat a SPAR enjoy. convenience üzemet Üllőn. Két év elteltével a termelési eredmény megduplázódott, az elmúlt három év során összesen a 3,2 milliárd forintos bevételt is megközelítette az új egység.

A vállalat 1997-ben kezdett saját cégnévvel ellátott termékeket bevezetni a piacon, azóta pedig folyamatosan fejleszti a kínálatot, mára 31-féle saját termékcsaláddal várja a vásárlókat. Az áruházlánc 3 600-nál is több saját márkás árut forgalmaz, amelynek fele élelmiszer. A SPAR kiemelten kezeli a vásárlói élmény maximalizálásával kapcsolatos fejlesztéseit, szerethető és praktikus újításokat kínál a vevőközönségnek, amelyektől élménnyé válik a bevásárlás hétköznapi tevékenysége.

A SPAR első évében ötven dolgozóval kezdte meg működését Magyarországon, mára ez a szám megközelíti a 13 000 főt, amellyel jelenleg hazánk egyik legnagyobb munkáltatójának számít. 2020 végén a munkavállalók 97%-a teljes munkaidőben foglalkoztatott volt, 72%-uk nő, 28%-uk férfi, az átlagéletkoruk 40 év, és 43%-uk már több mint hét éve elkötelezett a SPAR Magyarország mellett. Az áruházlánc a versenyképes kereseten túl a munkavállalói elhivatottságot béren kívüli juttatásokkal is honorálja. A legtöbb munkatárs részesül rendszeres, fizetésen felüli többletjárandóságban, a cég 2016-2020 között összesen 1 942 millió forintot fordított SZÉP-kártyára, 872 millió forintot SPAR ajándékkártyára, 4 762 millió forintot pedig a munkábajárás támogatására.

A SPAR a környezeti mellett a társadalmi fenntarthatóság terén is számtalan lehetőséget megragad, hogy aktív szerepet vállalhasson a társadalmi felelősségvállalás területén. Országosan kiterjedt hálózatának köszönhetően helyi kezdeményezések finanszírozásához is hozzá tud járulni, illetve élelmiszeradományokkal segíti a rászorulókat, amelyben stratégiai partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. alapításnak harminc éves jubileuma alkalmából 74 oldalas exkluzív kiadványt állított össze. Szakmailag hazánk vezető könyvvizsgálója és üzleti tanácsadója, a KPMG Tanácsadó Kft. koordinálta vállalati tabló a cégtörténet mellett bemutatja a kereskedelmi vállalkozás gazdaságra gyakorolt hatásait is. A tájékoztató egy rövid elemzésekkel színesített kutatás, mely a SPAR működésének és eredményeinek minden területét érinti, a hálózat-bővítéstől kezdve az üzemi területek fejlesztésein és a saját márkák szélesítésén át a vállalat környezetvédelmi, társadalomsegítő és foglalkoztatási politikájáig.

A kiadvány elérhető a www.spar.hu/30ev weboldalon.  

Sajtóközlemény