A magyarországi kiskereskedelem modernizációja leginkább a hipermarketek megjelenésének köszönhető, amelyek meghonosításában a SPAR úttörő szerepet vállalt. A vásárlókat már a kezdetektől megragadta, hogy a kiflitől a kerti padig annyi mindent beszerezhettek egy olyan áruházban, amely előtt mindig találtak parkolóhelyet. Ma összesen 163 hipermarket működik országszerte, az első a győri INTERSPAR áruház volt 1995-ben.
A legelső INTERSPAR eredetileg a Rábatext szövödéje volt, és a 10 ezer négyzetméter alapterületű épület átalakítása 600 millió forintba került. Húsz évvel ezelőtt meglehetősen nagy visszhangot keltett mind a beruházás nagyságrendje, mind az, hogy olyan korszerű bevásárlócentrum létesült Győrben, amely helyet adott banknak, utazási irodának, étteremnek is, továbbá 150 ember számára új munkahelyet is teremtett. Ma már természetesnek vesszük, hogy a hipermarketekben kiegészítő szolgáltatásokat is találunk, annak idején azonban párját ritkította ez a kiskereskedelmi forma.
A SPAR tavaly novemberben nyitotta meg legújabb hipermarketét Szekszárdon. A meglévő INTERSPAR-ok folyamatos korszerűsítésének részeként a Bécsi úti bevásárlóközpontban található INTERSPAR áruházba pedig két üzlet költözik be, megvalósítva ezzel a shop-in-shop koncepciót. A műszaki cikkeket forgalmazó Best Byte és a Glorius ruházati üzletek augusztus végén nyitottak meg, és a hipermarket területén helyezkednek el, ezzel még tovább bővítve az INTERSPAR által kínált termékek körét.