Szentesi József a filoxéravész előtti régi magyar fajták újra felfedezője, a beavatkozásoktól mentes borkészítés szószólója, a Borászok Borásza díj 2013-as kitüntetettje. Tősgyökeres budaörsi svábként felmenői emberemlékezet óta szőlőt termesztettek és bort készítettek. A hetvenes-nyolcvanas évek katasztrofális borkultúrája eltávolította a családi hagyománytól, de végül 1998-ban elhatározta, hogy visszatér a gyökereihez. Évente csak egy hordó bort tervezett készíteni, amelyet nyáron a diófa alatt, télen a kandalló mellett barátaival elszürcsölgethet.

A hobbiból végül hivatás lett, a kicsiből egyre több és jobb minőségű. A hajdan közel 500 hektár szőlőterülettel bíró Budaörsöt felfalta az urbanizáció, így Szentesi József a Velencei-tó mellett, Nadapon, Pázmándon és Sukorón vásárolt területeket. A birtok ma 16 hektáron, közel 30 szőlőfajtával gazdálkodik. A területek egy részén a 19. század szőlészeti és borászati munkái alapján válogatott régi magyar fajták kaptak helyet, mint csókaszőlő, tihanyi kék, kék bajor, laska, hajnos kék és mások.

Az utóbbi időszakban az organikus szemléletű művelés felé történtek lépések. A munkák nagy része, kíméletesen, kézzel történik. A borok egységesen alacsony tőketerhelés mellett készülnek.

A pincetechnológiát illetően a lehető legkevesebb beavatkozás a cél, az erjesztés minden bornál spontán történik. A fehérborok jellemzően üvegballonban, tartályban, kisebb részben nagyméretű hordóban érlelődnek, a vörösborok kisméretű hordókban érlelődnek és szűrés, valamint derítés nélkül kerülnek palackozásra.

Szentesi József a lányával csinálja a borászatot és az utóbbi években már az unokája is besegít a munkákba.