
Kézműves termékek a régióból
Célul tűztük ki, hogy egy csokorba gyűjtjük a helyi kistermelők legjavát és kiváló minőségű, kézműves termékeiket elérhetővé tesszük a SPAR Magyarország vásárlói számára.A SPAR Magyarország Kft. 2022 decemberéig 6 regionális központot nyit az országban (2021-ben: Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Hódmezővásárhely, majd 2022-ben Győr, Pécs, Nyíregyháza), melyek a vonzáskörzetükben működő, meghatározott paraméterekkel rendelkező üzletekkel együtt alkotnak majd egy-egy régiót.
A regionális központok nagyságrendileg 50 km-es körzetéből várjuk olyan kistermelők jelentkezését, akik azonosulni tudnak értékeinkkel.


Neked is van egy helyileg ismert, kézműves terméked? Jelentkezz a Régiók Kincsei programba!
Jelentkezem

A legújabb Régiók Kincsei termékek, és akik mögötte vannak

Ungváry Krisztián
Fehérborok
Vayi borászat
Régió: Nyíregyháza
A borászat vezetője Dr. Ungváry Krisztián eredeti végzettsége szerint történész. 1993 óta borszakíróként is tevékenykedett, első területét 1996-ban vásárolta meg. Borait az olaszliszkai Vayi dűlő terméséből készíti. A dűlő különlegessége, hogy tőkeállománya egy része még a báró Vay család által száz évvel ezelőtt ültetett kisfürtű Furmintból áll.

Lendvai Gergő
Tejtermékek
Tejmalom
Régió: Nyíregyháza
A Tejmalom 100%-ban családi tulajdonú mezőgazdasági vállalkozás, melyet Dr. Lendvai Csaba és felesége Nagy Hajnal alapítottak 2000-ben. A családi tulajdonú gazdaságban termesztik takarmánynövényeiket, ezáltal már a takarmányozástól kezdve odafigyelnek a magas minőségre. Ahogy a takarmányozásnál, úgy a tej feldolgozása során sem használnak mesterséges adalékanyagokat vagy ízfokozókat.

Németh János
Vörösborok
Németh János Pincészet
Régió: Pécs
A családi pincészetnél a szőlő mint alapanyag a legfontosabb, melyet az évjárat határoz meg a legjobban. A feldolgozás során a kíméletesség kiemelten fontos. A borok spontán erjesztéssel készülnek, melyeket végül nyitott kádakban erjesztenek.
Mottó: „Dűlőből, spontán.”

Neuperger Balázs
Fehérborok
Neuperger Pincészet
Régió: Pécs
A Neuperger Pincészet története két történelmi borvidék, a Pécsi és a Villányi határán íródik. A családi birtok csaknem huszonöt évvel ezelőtti megalapítása óta szenvedélyük és életük a szőlő, az odaadással készített bor, ahogy az sváb felmenőik számára is természetes volt.

Simigh János
Vörösborok
Simigh Családi Pincészet
Régió: Pécs
Simigh János és családja 30 éve foglalkozik borászattal. Jelenleg hat hektáron gazdálkodnak két borvidéken: rendkívül jó fekvésű ültetvényeink Kölesden, a Tolnai Borvidéken és Medina-szőlőhegyen, a Szekszárdi Borvidéken helyezkednek el. Küldetésük a kis családi manufaktúrában magas minőségű vegan borok készítése.

Szita Gábor
Dödölle
Zalai dödölle
Régió: Zalaegerszeg
Dödölle. Egy étel, amelynek a nevét egy gyerekmondókának köszönhetően sokan ismerik, mégis kevesen tudják, vagy merik elkészíteni. Szita Gábor az eredeti zalai dödöllét készíti, Keszthelyen, nagy gondossággal, figyelve a hagyományokra.

Kulcsár Gábor
Fehérborok
Maison aux Pois Borászat
Régió: Nyíregyháza
A tulajdonos-borász Kulcsár Gábor nem rendelkezik hegyaljai gyökerekkel, fő foglalkozása szerint az agrárszférában tevékenykedik, de határozott elképzelésekkel és nagy lendülettel vágott bele a birtoképítésbe. A boraik az eleganciáról szólnak, többek között ezért is kapott a birtokuk francia nevet. A céljuk kifinomult, letisztult, burgundi stílus, amely képes megmutatni a tokaji terroirt és a termőhelyeikben rejlő potenciált

Gubinczki Zsolt
Pufik és tallérok
Gubinczki Élelmiszeripari Kft.
Régió: Pécs
A krudi székhelyű Gubinczki Kft ízletes sós ropogtatnivalók széles skáláját kínálja. A pufik és tallérok számos ízben kaphatóak, így biztosan mindenki megtalálja kedvencét.

Keczkó Erika Szilvia
Pépek és lekvárok
Penta Familia Szövetkezet
Régió: Nyíregyháza
2019-ben átadásra került gyümölcsfeldolgozó üzemünk, melynek segítségével konvencionális és bio gyümölcsvelő, gyümölcslé és lekvár előállítására van lehetőségünk. Az alapanyagot termelőink biztosítják, akik évről-évre egyre nagyobb területen termelnek bio minősítéssel rendelkező gyümölcsöket.

Gál Attila
Méz
Virágbéke
Régió: Nyíregyháza
Ahhoz, hogy kiváló méz születhessen, elsősorban kiváló méhecskékre van szükség. És néhány olyan emberre, akik szeretettel, odafigyeléssel gondoskodnak rólunk. Ők pedig mézzel hálálják meg. Így alakul ki a Virágbéke. Az újhullámos magyar méhészet.

Kiss András
Sörök
Kőszegi sör
Régió: Zalaegerszeg
A kőszegi származású, márkaépítéssel foglalkozó Kiss András figyelmét felkeltette a 120 éves kőszegi sörkultúra jubileum, és izgalmas témának találta a kőszegi sörkultúra legendájának feltárását. A fennmaradt mozaik információk alapján megpróbálta feltárni, hogy milyen söröket gyárthattak az egykori kőszegi üzemben.

Vaszary család
Vörös- és fehérbor
Vaszary Pincészet
Régió: Győr
A céget 1995-ben alapította Dr. Vaszari László Pannon-Borház néven, de története jóval régebbre nyúlik vissza. A családi krónika szerint a családnak már az 1800-as évek végén is szőlőbirtokai és pincéje volt Écsen. 2010 óta Vaszary Pincészet néven működnek.

Pécsinger János
Fehér- és roséborok
Pécsinger János E.V.
Régió: Győr
A Pécsinger család évtizedek óta foglalkozik szőlőműveléssel és borkészítéssel a Pannonhalmi Borvidék legkiválóbb dűlőin. Ültetvényeik a tényői, a győrszemerei és a győrújbaráti dombokon laknak ahol a pasztőröző eljárással készülő gyümölcslevek mellett reduktív és hordós érlelésű borok is készülnek.

Irk Attila
Alkoholos ital
Green Carpathia Kft.
Régió: Székesfehérvár
Irk Attila sikeres gazdasági tanácsadó karrierje után fordult az italkészítés felé, ami mindig is érdekelte. A likőrkészítést kitanulva, éjszakákba nyúlóan kísérletezett és alkotott. Így született a Woman Spirit. A Woman Spirit elsőként, kifejezetten a hölgyek ízlésére tervezett meggylikőr. Édeskés, de nem túl gejl, gyógy- és fűszernövényekkel fűszerezve.

Ali Rawech Szami
Sörök
Legendás Zrt.
Régió: Székesfehérvár
A HopTop sörfőzde tulajdonosa, Ali Rawech Szami egy multinacionális vállalatnál dolgozott vezetőként, majd pályája nem várt fordulataként váltott a sörfőzés mesterségére. Kezdetben otthon, éjszakákon át próbálkozott a főzéssel, és alkotta meg saját receptúráit. A célja az volt, hogy kiváló minőségű és változatos ízvilágú kraft söröket készítsen a kézműves sörök egyre növekvő rajongótáborának.

Demeter Balázs
Pálinkák
Demeter Pálinka
Régió: Nyíregyháza
A Demeter Pálinka Manufaktúra nevét elsősorban a tulajdonos vezetéknevéről kapta, de szerencsés véletlen, hogy egyben az antik görög istennő, a termést hozó és gyümölcs érlelő Földanya, Démétér nevével is egybecseng. A modern pálinkafőzde Ibrányban, a Tiszától néhány kilométernyire található, itt állítják elő a pálinkákat.

Kádár Gyöngyvér
Száraztészták
Minden napra fürjtojás Kft.
Régió: Hódmezővásárhely
A békéscsabai farmot 2019-ben nyitotta meg Kádár Gyöngyvér, párjával együtt mertek nagyot álmodni, és megvették első fürjeiket. Hamar kiderült, hogy termékeikre lenne igény, ezért tovább fejlesztették családi vállalkozásukat. Ma már átlagosan 1100 fürjet nevelnek, és a tervek szerint az állomány még tovább fog bővülni.

Csávás Norbert
Szószok, lekvárok
Homokhátság Szíve Start Szociális Szövetkezet
Régió: Hódmezővásárhely
A Homokhátság Szíve Zöldség – és Gyümölcsfeldolgozó Start Szociális Szövetkezet Bordányban, a Homokhátság Szívében működik. A szociális szövetkezet célkitűzése a helyi munkanélküliség csökkentésén túl, hogy elsősorban helyi alapanyagból, tartósítószer és adalékanyag-mentesen készüljenek a különlegességek. A helyi gazdáktól felvásárolt kiváló terményekből olyan prémium minőségű kész termékek előállítását célozták meg, amelyek megállják a helyüket akár a nagyvárosok kézműves boltjaiban is.

Garai Zoltán
Fehér,- vörös- és roséborok
Garai Pince
Régió: Pécs
A Garai család 2013-ban vásárolta meg a kezdetben 1,5 hektár területet a Nyéki-hegyen. A több mint tízéves hobbiborászkodás után végre lehetőség nyílt arra, hogy a kedvelt szekszárdi borvidéken, saját kézzel művelt birtokról készíthessenek saját borokat.A pince méretéből és technológiából adódóan minőségi kézműves borok kerülnek így előállításra.

Blum Beáta
Vörösborok
Blum Pince
Régió: Pécs
A Blum család pincészete a mediterrán jellegű, varázslatos Villány-Siklósi borvidéken található, ahol a szőlő-, és bortermelés nagy hagyományokra tekint vissza. A kedvező földrajzi és talajadottságoknak köszönhetően magas minőségű és széles választékú borok termelődnek a villánykövesdi pincében, melyek több borversenyen elért arany-, ezüst-, és bronzéremmel is büszkélkedhetnek.

Valentinyi Fruzsina
Rizs, rizsliszt
Dor-Fru Kft.
Régió: Hódmezővásárhely
A rizstermesztéssel foglalkozó családi vállalkozást Valentinyi Károly és lánya Fruzsina közösen vezetik. A mezőberényi üzemben 100%-ban magyar rizst termesztenek és dolgoznak fel, sőt a rizs fajtafenntartásán is munkálkodnak. A hagyományos gazdálkodásból származó magyar rizs mellett szintén kiemelt szerepet kap a bio rizs feldolgozás.

Bernáth Roland
Sajtos rúd
BR Cukrászműhely
Régió: Székesfehérvár
Bernáth Roland tízéves kora óta a cukrászmesterség rabja, családjában sem ő az első, aki ezt a pályát választotta. A cukrászműhely 2011 nyitásától kezdve a mai napig arra törekszik, hogy felidézze a nagymamáink süteményeinek ízvilágát. A tészták és krémek mind hagyományos módon készülnek, az édes ízeken túl sós sütemények is a tradicionális receptúrát követik.

Bakos Tibor és Dömötör Zsolt
Pálinkák
1 Csepp Pálinka
Régió: Győr
Az alapítókat közös hobbijuk kovácsolta össze, és indította el őket a pálinkakészítés útján. A főzdéhez egy 1913-ban épült “Masinaházat” újítottak fel Hegykőn, a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén. Itt ötvözték a pálinkafőzéshez fűződő hagyományokat a legmodernebb technikával, ráadásul egy csodás családias környezetben.

Molnár Anikó, Kovács Bálint, Ratatics István, Palasics Attila
Sörök
Mighty Millers Brewing Company
Régió: Győr
A Mighty Millers 2018-ban alakult meg Győrszentivánon, és a csapat hisz benne, hogy a sör több, mint egy ital. A sör az ő világukban a közösséget, a barátságot, az összetartást és a jókedvet jelenti, ezt a mentalitást igyekeznek megmutatni másoknak is, kézműves söreiken keresztül.

Csósza Dominika
Lekvár
Kutyori Konyha
Régió: Székesfehérvár
A családi vállalkozás 2005 óta foglalkozik zöldség- és gyümölcsfeldolgozással Nógrád megye északi részén, 2010-től pedig lekvárok és szörpök gyártásával bővítették tevékenységüket. A lekvárok és szörpök ízvilága a magas gyümölcstartalomnak köszönhető, a termékekből a friss gyümölcsök zamata köszön vissza.

Gyukli pince
Fehér- és vörösborok
Gyukli pince
Régió: Székesfehérvár
Gyukli Krisztián és csapata a balatonfüredi borászat közelében, 5 hektárnyi ültetvényen folytatja a 100% -ban ökológiai szőlőművelést. A Balatonfüred-Csopaki borvidék adottságainak és a vegyszermentes gazdálkodásban rejlő potenciálnak páratlan kombinációi születnek meg évről-évre.

Sümegtej
Tej
Sümegtej
Régió: Zalaegerszeg
A Sümegtej 100%-ban magyar tulajdonban lévő vállalkozás 1993 óta foglalkozik mezőgazdasággal és szarvasmarha tenyésztéssel, illetve növénytermesztéssel, a Jánosmajoron található telephelyükön. Jelenleg 500 tejelő tehenet tartanak korszerű istállókban, ahol komfortos körülmények között, kötetlen tartási rendszerben termelik a tejet.

Markóné Tóth Gabriella
Lekvárok
Gabijó
Régió: Pécs
Főállású édesanyaként is a sportos és egészségtudatos életmód híve, ez inspirálta vállalkozása indítására. A termékek kidolgozásánál fontos szempont volt, hogy jól illeszkedjenek a különféle táplálékallergiák-, vagy inzulinrezisztencia következtében különleges étrendet igénylő Ínyencek mindennapi étkezési rutinjába is.

Garzó Galatea és Garzó Gabriella
Savanyúságok
Vegipont
Régió: Nyíregyháza
A már 10 éve működő vállalkozásba a család legkisebb lánya, Galatea 2016-ban csatlakozott be. Itt készülnek a házias ízvilágú savanyúságok, friss, termelői alapanyagokból, melyeket a Nyírségből és Hajdúságból szereznek be. A finom, roppanós állagú, savanyított zöldségek remek köretként vagy snackként is szolgálnak.

Krizics Zsanett
Szörp, lekvár, savanyúság
Mároki Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó
Régió: Pécs
A “Mároki Finomságok” egy fantasztikus közösség összefogásának az eredménye.
A Baranya megyei Márok aprófalu önkormányzata egészen kreatív módon oldotta meg a munkanélküliség kérdését a kistelepülésen. 2010 óta számos fejlesztést és programot indítottak, ezek közé tartozik a mezőgazdasági Startmunka is, melyben 2011 óta foglalkoznak növénytermesztéssel és tartósítással.

Hlavács József, Szekrényes Márton, Horváth Károly Péter
Kézműves sör
BAZ Beer
Régió: Nyíregyháza
Tokajról elsősorban nem a sör jut az eszünkbe, a BAZ Beer sörfőzde azonban tesz róla, hogy ez megváltozzon. A tokaji hegy lábánál főzött újhullámos és klasszikus söröket készítő BAZ Beer sörfőzdét 2018-ban, igazi tokaji kuriózumként hozták létre.

Mizser Zsolt
Száraztészták
Dada Tészta
Régió: Nyíregyháza
A Tisza és holtágai által körülölelt Tiszadada településen készülnek a Dada Tészta termékei. A településnek egy pályázat keretében volt lehetősége felújítania a régi Malom épületét. A felújítást követően a gépek beszerzése következett, majd 2014. nyarán elkezdődött a házias jellegű tészták gyártása.

Sósné Erdelics Anett, Sós Tibor
Száraztészták
Léta Tészta
Régió: Nyíregyháza
A 2015-ben alapított, száraztésztákat gyártó családi vállalkozás Kokad településen működik. A kiváló minőségű alapanyagok felhasználásával készülő tésztatermékeket a nemzetközileg is kifejezetten modernnek számító technológiai eljárásokkal, mégis a kisüzemekre jellemző odafigyeléssel és gondossággal készítik.

Petrilla István
Aprósütemények
Sütiszalon
Régió: Nyíregyháza
A nyíregyházi Sütiszalon kézműves cukrászda egyedi receptúrák alapján, hozzáadott adalékanyagoktól és tartósítószerektől mentesen készíti termékeit, többek között a Régiók Kincsei programban elérhető aprósüteményeit is.

Wilhelm E. András
Mézbor
Wilhelm E. András egyéni vállakozó
Régió: Hódmezővásárhely
Wilhelm András 1996 óta foglalkozik méhészkedéssel, az első méhcsaládokat 16 éves korában vásárolta fel. Az idők során a méhcsaládok száma gyarapodott, ahogy a András szaktudása is. Az agrárközgazdász szak elvégzése után külföldön dolgozott, a mézbor készítésének alapjait Ausztriában tanulta, de hazatérése óta már Kecskeméten űzi mesterségét.

Klazsik György és Herman László
Tojás
KLA-MAN Farm Kft.
Régió: Hódmezővásárhely
Klazsik György és Herman László 2008-ban alapította meg vállalkozását, mely baromfitartással és tojástermeléssel fogalkozik. A farm Ruzsa külkerületén található, itt építették fel a 22.500 állat befogadására alkalmas baromfitelepet.

Kelényi-Kovács Zsuzsa és Kelényi Kolos
Vajas keksz
Tutti Biscotti Kft.
Régió: Székesfehérvár
Kelényi-Kovács Zsuzsanna külföldi tanulmányai után hazatérve szülei vállalkozásába segített be. A Fertőszentmiklóson található kis családi cukrászdában készítettek teasüteményeket, melyeket Magyarországon és Ausztriában is értékesítettek.

Komondi Ágnes
Tata könyv
Fotómarketing
Régió: Székesfehérvár
Tata városa lenyűgöző szépségekkel van tele, az „Élővizek városa” és a biodiverzitás magyarországi fővárosa is lett 2010-ben. Tata a hétköznapokban egy lüktető pörgős kisváros, mely gazdag történelmi háttérrel rendelkezik. Ezeket a látványosságot fogja közre Komondi Ágnes Tata című könyve.

Ts Tej Kft.
Tejtermékek
Tobitej
Régió: Pécs
A Tobitej friss tejtermékekkel foglalkozó vállalkozás a Mohácsi kistérségben, 1500 hektáron gazdálkodik. A tehenészetben 500 tehenet és több mint 450 borjút nevelnek, akiket a fenntarthatóság jegyében, helyben megtermelt takarmánnyal táplálnak. Az állatok napi szinten 15 ezer liter tejet képesek előállítani, melyet a legmodernebb gépészettel felszerelt tejüzemben dolgoznak fel.

Ifj. Fehér Péter
Gin
Somló Spirit Pálinkaház
Régió: Zalaegerszeg
A Somló Spirit Pálinkaház 2009-ben alakult, a Bakony nyugati lábánál a festői Balaton-felvidéken. A hely nevét a hagyomány szerint a vulkanikus hegykúpokon vöröslő somról kapta, ennek a kitűnő talajnak és kedvező éghajlatnak köszönhető, hogy a borvidéken már évszázadok óta kiváló minőségű alapanyagok teremnek bor- és pálinkakészítéshez.

Szabó István és Szabó Barnabás
Savanyúságok
SavaBorsfa
Régió: Zalaegerszeg
A savanyúságokat gyártó vállalkozás neve találóan Zala megyei Borsfa településről kapta, itt helyezkedik el a tartósító üzem. A családi vállalkozás 2008-ban indult, és az évek során kapacitásuk és termékpalettájuk is sokat bővült. Törekszenek a hagyományos, úgynevezett falusi ízvilág megtartására.

Fábián Balázs és Szabó Melinda
Savanyúságok
Noszlopi Finomságok
Régió: Székesfehérvár
A Noszlopi Finomságok konzervüzemben 1992 óta készülnek a minőségi savanyúságok és befőttek. Az alapanyagokat kizárólag magyar termelőktől, szabadföldi termesztésből szerzik be.

Molnár Anita
Fűszerpaprika
PaprikaMolnár
Régió: Hódmezővásárhely
A PaprikaMolnár családi vállalkozás nagy szenvedéllyel foglalkozik a fűszerpaprikával. Egyedülálló módon ötvözik a gyártást a hagyományőrzéssel, hiszen kutatják és meg is osztják a paprikás örökséget. A Malom mellett Paprikamúzeumot működtetnek, ahol bemutatjuk a szegedi és magyar paprikakultúra 200 éves történetét.

Sőre Balázs és Sőre László
Száraztészták
Bikali tészta
Régió: Pécs
Sőre László 1994-ben alapította vállalkozását, és kezdetben baromfi tartással foglalkozott. Nem sokkal ezután áttért a tojástermelésre, valamint tojásfertőtlenítő- és csomagolóüzemet is létrehozott. Később a tojások további feldolgozása mentén jött az ötlet, hogy tésztaüzemet létesítsen, mely 2012-ben meg is kezdte működését, 10 féle tészta gyártásával.

Wilhelm Dávid
Fehérborok
Belward bor
Régió: Pécs
A Belward Pincészet szőlőit a Pécsi Borvidéken, Hásságyon műveli, ahol már 1058 óta termelnek szőlőt. Az adottságok tekintetében nincs ok panaszra, az évtizedes tapasztalat mellé a Hásságy különleges mikroklímája biztosítja a megfelelő alapot a borkészítéshez.

Lép Péter
Pálinkák
Gáti Papa
Régió: Pécs
A Gáti Papa pálinkafőzde és fogadó a baranyai Kárász faluban található, itt varázsolják át a pár pillanatig tökéletes gyümölcsöket halhatatlan párlatokká. Ezt a folyamatot nagy szakértelemmel végzik, minőségi cefréből, ideális hőfok és korszerű terchnológia segítségével.

Tóth Gergely
Tasakos zöldségköret
Ataisz
Régió: Pécs
Tóth Gergely, az Ataisz márka alapítója saját fogyókúrája során merült bele a vegetáriánus és egészségtudatos táplálkozás különféle irányzataiba, ezek a tapasztalatok vezették őt a reformélelmiszereket gyártó családi vállalkozáshoz.

Daróczi Balázs
Pálinkák
Siklóssy Pálinka
Régió: Pécs
A Siklóssy pálinka üzemében nagy szakértelemmel és gondoskodással készítik a sokszínű, harmonikus párlatokat, melyekhez a Siklós térségben megtermelt gyümölcsök adják az alapot.

Bagó Roland
Olajak és chipsek
Bagoila
Régió: Székesfehérvár
A Bagolia családi vállalkozás minőségi olajok, lisztek és fehérjék előállításával foglalkozik. Kisigmándi üzemükben saját fejlesztésű gépekkel, természetes alapanyagokból állítják elő minőségi termékeiket. Itt készülnek a hidegen sajtolt olajak többek között tökmagból, lenmagból, szezámmagból, és még sorolhatnánk.

Kaszap Gábor és Vigh Dávid
Kisüzemi sörök
Uradalmi Sörmanufaktúra
Régió: Székesfehérvár
Az Uradalmi Sörmanufaktúra 2016-ban alapított vállalkozás, melyet a tulajdonosok külföldön szerzett tapasztalatai, a kézműves sörök számukra korábban ismeretlen kultúrájának megismerése ihletett.

Varga Árpád
Fehér- és roséborok
Gedeon Birtok
Régió: Hódmezővásárhely
Varga Árpád nagyszülei is dédszülei is mind borászok voltak, így gyerekkorától lehetősége volt ellesni a szakma csínját-bínját.
Az izsáki Gedeon birtokon ma már 80 hektáron gazdálkodik, ahol autentikus alföldi szőlőket művel, nagy figyelmet szentelve a dűlők adottságainak.

Hódi Ágota
Fűszerpaprika
Hódi Paprika
Régió: Hódmezővásárhely
Hódi Ágota családi vállalkozásában generációk óta termesztik és dolgozzák fel a valódi, szegedi pirospaprikát.
Ezt a fűszert nem kell különösebben bemutatni, hiszen a magyaros ízvilág egyik alapköve, a Hódi Paprika termékcsalád azonban azért is különleges, mert nem felvásárolt alapanyagból, hanem kizárólag saját, Szeged környéki területeken termett nyersanyagból készül.

Szanka Dániel, Zámbó Anita, László Sándor
Pálinkák, vodka, likőrök
Gong pálinka
Régió: Hódmezővásárhely
A családi vállalkozás 2017 óta foglalkozik szeszesitalok készítésével, a Szeged melletti Deszken.
Elsőként a pálinkafőzésbe vágtak bele, majd más égetett szeszek, gin, rum, vodka és likőrök is megjelentek a kínálatban.

Váraljai László
Termelői méz
Bivalyos tanya
Régió: Hódmezővásárhely
A 30 éve, Ásotthalmon fejlődő családi gazdaság tanyáján elsősorban batáta termesztésével, fűszerkészítéssel, illetve méhészkedéssel foglalkoznak.
A kaptárak kihelyezése nagy szakértelmet igényel, ezen is múlik, milyen méz lesz a végeredmény.

Berkeszi Andor
Kisüzemi sörök
Biovitamix (Alkimista sörfőzde)
Régió: Hódmezővásárhely
A családi hobbiból vállalkozássá fejlődött kézműves főzde két évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Hódmezővásárhelyen.
Az Alkimista sörfőzde egyik célja, hogy hozzájáruljon a hazai sörkultúra fejlődéséhez, és hogy a sörkedvelőknek számára is valódi alternatívát nyújtson a sörválasztásban.

Juhász Sándorné
Száraztészta
Izsáki Házitészta
Régió: Hódmezővásárhely
Juhász Sándor és felesége Ica mama 1990-ben alapították meg manufaktúrájukat, Kecskeméttől 25 kilométerre, Izsákon.
A vállalkozás elindításakor szó szerint a családi ház pincéjében gyúrták és szárították a tésztákat, de a finom száraztészták népszerűségének köszönhetően dőltek a megrendelések, így bővült a cég is.

Káli Enikő és Káli Balázs
Balaton-felvidéki fehérborok
Káli Balázs borászat
Régió: Zalaegerszeg
A tősgyökeres szentbékállai borász családja 1830 óta él ugyanabban a házban, melynek még címerén is szőlőfürtök láthatóak.
Káli Balázs tehát tagadhatatlanul helyi termelő, és nevéhez híven minden dűlőt úgy ismer a Balaton-felvidéken, mint a tenyerét. Pontosan tudja, hogy melyik lankára milyen szőlőfajta illik és mindegyik fajtából kihozza a maximális ízélményt.

Horváth Imre
Sajtos perec és rúd
Miklósfai kézműves műhely
Régió: Zalaegerszeg
Horváth Imre saját családi háza földszintjén alakította ki cukrászüzemét 2013-ban, mely a régió egyik legfiatalabb termelőüzeme lett.
A házi jellegű, kézműves sütemények tradicionális és modern receptek alapján, minőségi alapanyagokból és adalékanyagoktól mentesen készülnek, pont úgy, ahogy azt nagymamáink is megszerettették velünk.

Kulcsár Norbert és Szolnok Ferenc
Mustárok
Kanizsai mustár
Régió: Zalaegerszeg
A Kanizsai mustár elkötelezett a minőségi, hazai alapanyagok használata iránt, méghozzá tartósítószer-, adalékanyag- és színezékmentesen. A mustárok legfőbb alapanyaga a fehér mustármag, mely nem vizesedik el, így állagát és jótékony élettani hatásait is megőrzi.

Lukács Ilona
Tejtermékek
Győrvár Tej
Régió: Zalaegerszeg
A tejüzem létesítésének gondolata már hosszú évekkel ezelőtt megfogalmazódott a tulajdonosokban, akkoriban ugyanis nem volt könnyű feladat a megfelelő minőségű és mennyiségű tejtermék beszerzése.

Elekes Ferenc és Mihály Szilvia
Elf kisüzemi sörök
Promolike-Zala Kft.
Régió: Zalaegerszeg
Az ELF kisüzemi sörfőzdét 2017 júniusában alapították, kis családi vállalkozásként, Zalaegerszegen. A tradicionális házi sörfőzést követve ale típusú söröket készítenek, melyek széles választékban érhetőek el, a klasszikus lagertől, a frissítő fűszeres búzasörön át egészen a testes barna stoutig.

Dóka Éva
Fehér-, vörös- és rosé borok
Dóka Éva pincészet
Régió: Zalaegerszeg
A tradicionális szőlőfajták adják az alapot, a hagyományok és a modern borászati technológiák ötvözésével pedig létrejönnek a varázslatos ízek. Legyen az kacér nektár, vagy bölcs furmint, mindegyik bort más miatt szeretjük.

Farkas Tibor
Gyümölcspálinkák
Farkas Pálinka Kft.
Régió: Zalaegerszeg
A 37 éves szakmai tapasztalat és Mester végzettség garantálja a nagy szakértelmet igénylő folyamatok ellátását. Kézzel szedett, válogatott, érett gyümölcsökből irányított erjesztés után főzik a gyümölcspürét, illetve a csonthéjas gyümölcsök is csak magozás után kerülhetnek erjesztésre.

Fitos Gabriella
Mariann száraztészták
Fitos László e. v.
Régió: Zalaegerszeg
Fitos László családi vállalkozása 1977 óta foglalkozik száraztészta gyártással.A hagyományos, házias jellegű és kiváló minőségű termékek előállítását folyamatos fejlesztések biztosították, tésztagyártó gépeik a világon egyedülállók, egyéni igények szerint lettek kialakítva.

Bussay Dorottya
Fehér-, vörös- és roséborok
Bussay pincészet
Régió: Zalaegerszeg
A saját telepítésű ültetvények terméséből készülő borok rendkívül testesek és koncentráltak, még a gyengébb évjáratokban is.Arra törekszenek, hogy a minőségi alapanyagok tölgyfahordóban, természetes úton fejlődjenek borrá, melyeket kizárólag palackozásra termelnek.

Andrási Mihály
Ízesített mézes puszedlik
Andrási Mihály e.v.
Régió: Székesfehérvár
Andrási Mihály családi vállalkozása egy lassan feledésbe merülő szakma emlékét eleveníti fel és őrzi meg klasszikus mézeskalácsok és mézes puszedlik gyártásával. Az 1988-ban indult családi manufaktúra elsődleges célja az volt, hogy minőségi alapanyagokból, minőségi termékeket készítsen.

Agrotojás Kft.
Mélyalmos tyúktojás
Agrotojás Kft.
Régió: Székesfehérvár
A tojástermesztés gondolata már 30 évvel ezelőtt felmerült az alapítókban,
majd 2019-ben vált valósággá. Az indulást tudatos felkészülés és önképzés előzte meg, ez garantálta a tapasztalható magas minőséget.

Gottwald Szilárd
Fehér- és vörösborok
Gottwald borászat
Régió: Székesfehérvár
A Gottwald Borászat egy második generációs gazdaság, amelyet a vállalkozást mostanság működtető Gottwald fivérek édesapja kezdett el.

Tóth Zoltán
Cornito gluténmentes száraztészták és ostyák
Gluténmentes Bt.
Régió: Székesfehérvár
A családi vállalkozás 1988 óta foglalkozik gluténmentes termékekkel, először kenyérpor és süteménypor, majd száraztészták gyártásával.
A kukoricalisztből előállított élelmiszerek ökológiailag ellenőrzött termesztésű alapanyagokból készülnek, és kiváló minőséget képviselnek.

Emmer Ádám
Száraztészták
Gergely Food Kft.
Régió: Székesfehérvár
A teljes egészében magyar tulajdonú Gergely Food Kft. története 1977-ben kezdődött élelmiszergyártással. 1986-ban kezdtek foglalkozni száraztészta készítéssel, először kisüzemi körülmények között, de a termékek nagy sikerének és folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően tovább bővült az üzem.

Plutzer Mariann és Simon Viktor
Fehér- és vörösborok
ViMaVin Manufaktúra Pincészet
Régió: Székesfehérvár
A ViMaVin Pincészet elsőgenerációs borászok munkájának gyümölcse, akik két borvidéken (Mátra és Etyek-Buda), összesen 3,5 hektárnyi területen termelt szőlőjükből készítik boraikat.

Dobóczky András és Kunics Adrienn
Ketchup-ok
Eurodip Kft.
Régió: Székesfehérvár
A kalandos családi múltra visszatekintő vállalkozás 1939-ben Reiter Albin és felesége, Jusztika révén kezdte meg a ketchup gyártást, Örkényben.
Ugyan a kezdetekkor a helybéliek még nem is tudták, mi az a ketchup, lassan egyre több embernek ez lett a megélhetési forrása.

Hernyák László
Fehérborok
Hernyák birtok
Régió: Székesfehérvár
A család 1993 óta él és dolgozik az etyeki borvidéken. Az első években a Vajdaságból hozott párlatkészítési hagyományokatszerették volna csak meghonosítani a faluban, pár év múlva azonban már a helyi szőlőföldeken dolgozva beleszerettek a borkészítésbe.

Gál Zsolt
Különleges mustárok
Rosd Gasztro szövetkezet
Régió: Székesfehérvár
Gál Zsolt mesterszakács komoly tapasztalattal a háta mögött vágott bele élelmiszer
manufaktúrájába. Éttermi sous vide és konfitált húsokon edződött, így kifinomult érzéke volt az ízekhez, a húsokon és zöldségeken kívül különleges szószokkal is foglalkozott.

Bősze Csaba
Fehér-, vörös- és roséborok
Bősze Pincészet
Régió: Székesfehérvár
2009 decembere óta foglalkoznak szőlőtermesztéssel és feldolgozással a Neszmélyi Borvidéken, azon belül is Ászáron. Az első borukat 2012-ben töltötték palackba.

Török Tibor
Sajtos tallér
Török Tibor e.v.
Régió: Székesfehérvár
A családi cukrász vállalkozás már 2002-ben is nagy népszerűségnek örvendett, az alkalmi tortákra cukrászsüteményekre nagy érdeklődés mutatkozott Csőszön. A sajtos tallérok ötlete Tibor édesanyjától ered, ugyanis az ő finom tallérjai mindig túl hamar elfogytak a családi összejöveteleken. Otthon látva, milyen időigényes munka a ropogtatnivalók előállítása, felmerült egy gép ötlete, mely nagyobb mennyiségben tudna tallérokat sütni.

Bemutatkoznál termékeiddel környékbeli üzleteinkben? Jelentkezz a Régiók Kincsei programba!
JelentkezemEgyüttműködő partnerünk:
