Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használatával Ön automatikusan hozzájárul a sütik használatához.
Bővebb információ a sütikről és azok használatáról

csirkehus_palocosan_720x370.jpg

Főétel

Csirkehús palócosan

80 perc
80 perc

A csirkecombokról lefejtjük a bőrt, kicsontozzuk; a bőrt és a csontokat kisebb lábasba tesszük, leöntjük 4 dl hideg vízzel és kis lángon főzni kezdjük.

Közben a húst kockákra vágjuk, fűszerezzük a köménnyel, a tárkonnyal és a fokhagymával. A szalonnát felkockázzuk és forró tűzön pirítani kezdjük.

Ezalatt a hagymát felkockázzuk, meghámozzuk és ugyancsak felkockázzuk a burgonyát, a zöldbabot pedig 2 cm-es darabokra vágjuk. A hagymát a szalonnazsíron megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst és nagy lángon addig sütjük, amíg levet nem kezd ereszteni. Ekkor megszórjuk pirospaprikával, és öntünk hozzá egy kis vizet. Fűszerezzük a babérral, a kaporral, sózzuk, majd belekerül a bab és a krumpli. Hozzáöntjük a közben elkészült alaplevet vagy pedig egy húsleveskockával dúsított meleg vizet. Készre főzzük körülbelül 35-40 perc alatt. A végén lisztes habarással sűrítjük: a tejfölt alaposan összekeverjük az evőkanálnyi liszttel, majd teszünk bele egy kis merőkanállal a forró paprikás léből. Ezt öntjük hirtelen mozdulattal vissza az ételbe, és gyorsan elkeverjük. Megvárjuk, amíg még egyet forr, majd elzárhatjuk alatta a tüzet.

Tálalás: Leveses tányérokba szedjük a sűrű szaftos ételt, és tejföllel díszítjük. Megszórhatjuk pirospaprikával, kaporral és borssal is. Kenyeret kínálunk hozzá.

Összetevők

6060 dkg csirkecomb
1010 dkg vöröshagyma
55 dkg füstölt szalonna
3030 dkg zöldbab
3030 dkg burgonya
66 gerezd fokhagyma
11 teáskanál fűszerpaprika
11 kiskanál őrölt kömény
44 darab babérlevél
11 kiskanál tárkony
11 teáskanál kapor
22 dl tejföl
11 evőkanál liszt