Nemzetkozispar Header

Történet

Nemzetkozi Spar Tortenet

A SPAR-t 1932-ben, a hollandiai Zoetermeer-ben alapította egy Adriaan van Well nevű kereskedő. A cég önálló nagy- és kiskereskedők kereskedelmi láncba szerveződött szabad társulása volt, annak felismeréseképpen, hogy erőik egyesítésével eredményesebben tevékenykedhetnek az erősödő konkurencia viszonyai között.

Vezérgondolatuk is ennek jegyében fogant, azaz "Egyetértő együttműködés által mindenki folyamatosan profitáljon”. Közös jelképnek a fenyőt választották. A holland jelmondat (Door Eendrachtig Samenwerken Profiteren Allen Regelmatig) szavainak kezdőbetűi ugyanis a DE SPAR betűszót adják ki, mely hollandul "FENYŐ”-t jelent.

A sikeres hollandiai működés példája nyomán az ötvenes években gyorsan elterjedt e modell előbb Európában, majd a többi kontinensen is. Így a SPAR nemzetközi áruházlánc jelenleg öt kontinens 33 SPAR-szervezetére terjed ki, több mint 15 ezer, különféle nagyságú egységgel, s mintegy 6 millió m2 eladótérrel. Ezzel a SPAR ma a világ legnagyobb olyan önkéntes alapon szerveződött kereskedelmi lánca, mely ugyanazon a néven és egységes logoval, de nem multinacionális alapon tevékenykedik.

Natisni