
Randevú a pajtában - Magyar tájegységek ízei a SPAR-nál
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. az elmúlt 20 évben Magyarország meghatározó élelmiszerkereskedelmi láncává fejlődött. Dinamikus növekedésének egyik lényeges pontja, a lokális stratégia – a SPAR a helyi viszonyokra összpontosít, a vásárlóknak döntően magyar árut biztosítva. Csak megbízható forrásból származó termékek kerülhetnek az üzletek polcaira és a legtöbb terméket igyekszik a vállalat hazai termelőktől és gazdálkodóktól megvásárolni.
A SPAR évek óta eredményesen működik együtt a magyar termelőkkel, gyártókkal, érdekképviseleti szervezeteikkel. A vállalat 2010-ben egész éven át tartó kampányt indított "A mi Magyarországunk, a mi SPAR-unk!” szlogennel, amelynek során a magyar termékeket népszerűsíti. Ennek folytatásaként 2010. július 9-én SPAR beszállítói partnertalálkozóra került sor Sümeg mellett a dunántúli régió kistermelőivel és gazdáival. A rendhagyó helyszín egy pajta volt, Tóth Tamás gazda birtokán Jánosmajorban.
A partneri találkozó jó kezdő lépésnek bizonyult egy jövőbeli, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés kialakításához. A kereskedelmi lánc célja, hogy kiváló minőségű, de kisebb mennyiségben termelt magyar élelmiszerek, kis helyi termelők és gyártók is piacra léphessenek a SPAR üzletein keresztül. Így előnyhöz jutnak a magyar tájegységek és az ott megtermelt élelmiszerek a vásárlókhoz elérve szélesebb körben ismertté válnak.
Saltzer Kornél, ügyvezető igazgató, SPAR Magyarország Kft.:
"Elgondolásunk az volt, hogy megtaláljuk azokat a helyi termelőket, akik jó minőségű élelmiszereket állítanak elő, de a mindennapokban nem keresnek meg minket, illetve mi is keveset tudunk róluk. Most lehetőség nyílt arra, hogy személyes találkozónkon megismerjük egymást. Az üzleti kapcsolatból pedig a vásárlók profitálnak a finom hazai termékek által. ”
Az eseményről készült riport itt megtekinthető, ill. ingyenesen letölthető:
http://freepress.hu/hun/hun/report/view/spar_partnertalalkozo/
További felvilágosítás:
Laber Zsuzsa
Kommunikációs vezető
SPAR Magyarország Kft.
2060 Bicske, SPAR út
Mobil: 06 20 823 823 0
E-mail: zsuzsa.laber@spar.hu