Novice | 2011.04.21

SPAR kiváló tanulója verseny

A 20 éves SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. az ez évi jubileumi események részeként, a szakmai gyakorlatukat cégnél töltő szakiskolai tanulói részére "SPAR kiváló tanulója” versenyt hirdetett.

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., mint az ország egyik legnagyobb munkaadója, nagy súlyt helyez dolgozói továbbképzésére, valamint az utánpótlás nevelésére is. A cégcsoport 2006 óta rendelkezik "Akkreditált felnőtt képző intézmény” tanúsítvánnyal, melynek érvényessége múlt évben 2014-ig meghosszabbításra került.

 

A 20 éves magyarországi SPAR jubileumi eseményeibe bevonja a náluk szakmai gyakorlatukat töltő szakiskolai tanulóikat is. Ennek lényege, hogy versenyeztetés keretében szeretnék kiválasztani a SPAR kiváló tanulóját a képzés két szakmaterületén. A verseny kiírásának célja, hogy a résztvevők érezzék, már tanulókként is fontosak a cég számára, s részesei lehetnek a jubileumi eseményeknek.

 

A verseny februárban, a 2010/11-es tanév 11. évfolyamos tanulói számára került meghirdetésre élelmiszer-vegyi áru eladó és ruházati eladó szakon, területenként meghatározott témakörökben. A jelentkezés májusban zárul le.

Az élelmiszer-vegyi áru szakon tanuló diákokat a magasabb tanulói létszám miatt kétfordulós rendszerben versenyeztetik, míg a ruházati eladó szakon tanulókat egy fordulóban.

 

A versenyzők teljesítményét 3 fős bizottság értékeli, melyben a SPAR oktatási szakértője mellett a területileg illetékes Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az oktatási intézmény képviselője vesz részt. A nyertesek jutalomban részesülnek.

További felvilágosítás:

Fehér István

Kommunikációs vezető

 

SPAR Magyarország Kft.

2060 Bicske, SPAR út

Mobil: 06 20 823 7082 ∙ Fax: 22 565 520

E-mail: istvan.feher@spar.hu